Nem gondoltuk, mennyi akadály lesz az utunkban, amikor elhatároztuk a férjemmel, hogy eladjuk a lakásunkat és veszünk egy kertes házat.
Mióta itt lakunk az új otthonunkban, az ilyen apróságok, mint például, hogy hová tegyük a zöldhulladékot és ki fogja elszállítani, már gyerekjátéknak tűnik.
A lakás eladása ezerszer nagyobb feladat volt. Nem csak a megfelelő vevő megtalálása, hanem utána az egész papírozással járó procedúra is szörnyű volt, rengeteg meglepetést tartogatott a folyamat. Az egyik ilyen az volt, amikor az utolsó pillanatban tudtuk meg, hogy a lakás eladásához energetikai tanusítvány is szükségeltetik.
A szerencsénk az volt, hogy az ügyvéd látott már ilyen esetet, és mondta, hogy keressük fel az e-tanusitas.eu oldalt, ott tudnak majd segíteni.
Az előbb említett cég energetikai tanusítványok kiállításával foglalkozik, de egészen különleges módon: szükség esetén 24, vagy akár 12 órán belül is vállalják a dokumentum elkészítését! Szerintem ez egyedülálló a piacon.
A weblapjuk nagyon hangulatos, átlátható teljesen. Tetszik, hogy semmilyen információ nincs elrejtve, a főoldalról elérhető minden lényeges eleme a folyamatnak. Ez különösen jól jött abban az ideges állapotban, amikor az energetikai tanusitványt kellett rendelnem.
Az energetikai tanusitvány igénylése nagyon könnyű. Első lépésben fel kell venni velük telefonon a kapcsolatot, vagy visszahívást kell kérni tőlük.
08:00 és 20:00 között folyamatosan rendelkezésre állnak, így bárki hozzá tudja igazítani a munkájához a folyamatot. A telefonbeszélgetés célja az, hogy a cég kollégája minden információt összegyűjtsön, amely szükséges lehet a helyszíni felméréshez.
A második lépésben már a helyszínre érkezik az egyik mérnök kolléga, aki többek között ellenőrzi az ingatlan lehűlő felületeit, a nyilászárók milyenségét, tájolását, a melegvízellátó és a fűtési rendszer állapotát.
Miután mindent megtekintett, ami számára szükséges a további munkához, már továbbítja is az irodában dolgozó szakértőknek, akik neki is látnak a papír kiállításához.
Az irodában dolgozók eldöntik a beszolgáltatott adatok alapján, hogy az AA++ és JJ kategória között melyikbe sorolható be a mi ingatlanunk.
A folyamat nagyon gyors, ugyanis a vizsgálatokat követően már az energetikai tanusitvány kiállítása a követekző lépés.
A kész dokumentum 24 órán belül a kezünkben lehet. Fontos kiemelni, hogy ez nem egy plusz szolgáltatás, hanem náluk ennyire gyors maga a folyamat külön kérés nélkül is, hiszen tudják, hogy az idő érték.
A kiállítást követően átadják a papírt a futárnak, aki személyen fogja hozzánk kihozni.
Ha valami oknál fogva ettől is sürgősebben kellene az energetikai tanusítvány, akkor e-mailben 12 órán belül elküldik nekünk. Ez az ügyvédnek nagy segítség lehet, hiszen ezzel már el tud kezdeni dolgozni a szerződés megírásán.
A folyamatról természetesen számlát is kapunk, amelyet az SZJA beszámolókor fel tudunk használni.
Ha a későbbiekben szükség lenne még az energetikai tanusítványra, akkor az elkövetkezendő 10 évben ezt rendelkezésünkre tudják bocsájtani, amennyiben kérjük.
Mi nagyon meg voltunk elégedve a cég szolgáltatásával. Az összes kolléga kedves volt, nagyon precíz és gyors munkát végeznek.
Mindemellett az áraink is abszolút korrektek, sokkal magasabb összegre számítottam egy ilyen prémium szolgáltatás esetén.
Hálás vagyok, hogy ilyen talpraesett ügyvédem van, hiszen nélküle nem tudom, hogyan oldottam volna meg ezt a tanusítvány problémát.
Nagyon örülök neki, hogy most már nincs ilyenekkel bajom, sokkal szívesebben foglalkozom a zöldhulladékkal, minthogy végigfussam a lakáseladási tortúrát újra.